even when you're sleeping, keep your eyes open

Archive for július 2011

Ma jelent meg a Paramore együttes ‘Monster’ című számához készült klip. A szám ha jól tudom, a Transformers 3 soundtrackje, ez pedig a második single arról a ST albumról. A dal már korábban kijött, és akkor is nagyon tetszett, de bevallom, nem tudtam, hogy kislemez, és klip is lesz belőle. (Ehhhhhh tudom, tudatlan vagyok) Mindenesetre örülök, hogy lett, mert jóra sikeredett, semmi extra, mégis nagyszerű, nagyon tetszik, amikor Hayley-ék a vízben/vízen lebegnek. Istenem, olyan szép ez a csaj! Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a szám hol hangzik fel a filmben, majd ha megnéztem, erre is fény derül… Ha pontoznom kéne, akkor a dal kapna egy 9-est, a klip pedig egy 7-est. De nem szoktam pontozni a klipeket, csak így az utóbbiaknál, úgyhogy nem tudom, most is miért tettem… Na mindegy. Elnézést amúgy, hogy nem jöttem Harry Potter élménybeszámolóval, de úgy gondoltam, mivel sokan nem látták még a filmet, nem akarok semmilyen poént lelőni, pedig a végét nagyon meg akartam volna szidni azzal a pálcás jelenettel… ehh, na mindegy. Majd talán egy-két hét múlva írok, ha lesz kedvem, meg energiám. Addig is itt a Monster klip, enjoy! (Valamiért nem engedte beágyazni x))

Úristen! Vége :'(. Most már tényleg, végérvényesen… holnap írok valamit a filmről, most nem igazán jönne össze. De úristen! :'(

Itt vagyok ma is ám. Ki örül? *egy kéz sincs a levegőben* -sigh- Na mindegy. Talán sokatok a címből már kitalálta, hogy mit hoztam. Hm…? Két napja jelent meg Demi Lovato új száma, a ‘Skyscraper’, ami amolyan visszatérő szám. Mint tudjuk, Demi szanatóriumba vonult tavaly ősszel, és idén januárjában jött ki onnan. Akkoriban be is jelentette, hogy mostantól csak a zenei karrierjére fog koncentrálni. A klip pedig magyar idő szerint ma hajnalban jött ki, amiről ugyan már a teasernél gyanítani lehetett, hogy egyszerű lesz, ám én azért nem ennyire egyszerűt vártam. Persze, hát mit is vártunk egy ilyen dal klipjétől? Tele van elrejtett fájdalommal, Demi ugyanis arról énekel, hogy bármi rossz is történik veled, mindig tovább kell lépni, és nem szabad feladni. Demi pedig elég sok mindenen ment túl az utóbbi napokban, úgyhogy igenis illik neki a dal. A dalhoz meg végül is illik a nagyon egyszerű klip. Ami, talán épp ezért, annyira nem tetszik, nem fog díjakat bezsebelni különféle díjátadókon, de szerintem Deminek nem is ez volt a célja. A szám nagyon inspiráló, és tényleg érezni lehet, hogy Demi szívét-lelkét belerakta a dalba. Egyébként meg tényleg fülbemászó, és kellemes dal, visszatérve a szövegére pedig, tényleg inspiráló, és mély jelentést hordoz. Egyértelmű, hogy Demi a legmegfelelőbb dallal szeretne visszatérni/tér vissza, a klipről most inkább ne beszéljünk.

Hétfőn megjelent a Megasztár negyedik szériájában versenyzett Hien új klipje, ami a ‘Not Livin’ In Yesterday’ című számból készült. Emlékszem, hogy tavaly, amikor kijött a ‘Játék az egész’ c. videója, akkor azt gondoltam, ‘ez igen, végre egy világszínvonalú klip’. A szám is jó volt, de azért világszínvonalnak nem mondhatnánk, már csak azért sem, mert magyar. Most, ezzel a számmal és klippel is bebizonyította számomra, hogy lenne helye a nemzetközi pályán Hiennek. Kétségtelen, hogy tehetséges, és ha jól hallottam, akkor nemsokára külföldön is fel fog lépni, úgyhogy ez szerintem egy jó kezdet. Már az is jó volna, hogy ha Európában megismernék egy kicsit jobban.
A szám egyébként nem pörgős, hanem lassú, mégis fülbemászó, háttérzenének nagyon jó. Nézzük csak meg a szövegét, amit Johnny K. Palmer fordított angolra (az eredeti szöveg Hien műve) – amint az a címből is kiderül, a dal a múlt magunk mögött hagyásáról szól. ‘Nem élek a múltban’, hangzik magyarul a cím. Ez a szám nem kicsit illik is most Hienhez, elvégre tavaly nagyon sok botránya volt, legfőképpen a szüleivel kapcsolatban, ugye a gyermekcsempészet, stb. Gondolom ezért is lett a szöveg ilyen/ez, hogy megtudjuk, Hien maga mögött hagyta a múltat, és új lapot akar kezdeni. A klip egyszerű, mégis hangulatos, nagyon szépek a helyszínek szerintem, főleg, amikor a hegytetőn zongorázik és amikor a tóban fekszik. A haja… hát, nem a legjobb, de végül is nem annyira borzalmas, mint amilyennek mások mondják. Ha most pontoznom kéne, mind a szám, mind a klip érne egy nyolcast.

Két nap… két nap, és vége van. Vége lesz a gyerekkorom egy részének, vagy akár az egészének, hiszen annyira fiatal már nem vagyok, hogy igazi, vérbeli gyereknek nevezhessem magam. Bárcsak nevezhetném… Nagyon, nagyon hiányzik a gyerekkorom. Amikor még minden normális volt a családban, mindenki normális volt. Mindenkinek jobb volt az élete, az anyagi helyzete, a helyzete. Amikor még mindenkinek volt munkája, a suli meg még csak gyerekjáték volt. Nagyon, nagyon hiányzik. Erre akkor ébredtem rá, amikor szombaton a Mackótestvért néztem a Tv2-n. Emlékeztem, hogy kértem meg a nagyszüleimet anno arra, hogy ne hívjanak Nikinek, hanem csak Kodának. Én akartam lenni a kismaci, ezért tényleg megkértem a családtagjaimat – kb. egy hétig nem is voltam Niki, csupán Koda. Emlékszem, ahogy a papa mindig megállt egy Skoda autó mellett, ha mentünk a cukrászdába, és letakarva az ‘S’ betűt, mosolyogva mondta, hogy ‘na, ez a nevem?’. Én pedig mindig kacagva bólintottam. Akkor még nem kellett azon aggódniuk mamával, hogy miből vesznek majd ételt, és miből fizetik az albérletet. Akkor még nem utálták annyira, hogy rondábbnál rondább dolgokat vágjanak egymás fejéhez. Miért változtak meg ennyire a dolgok? Mindig ezen gondolkodom, amikor látom a mamát fáradtan lerogyni az ágyra, azt gondolva, hogy vajon most is egy hatalmas kertes házról álmodozik? Most is azt képzeli, hogy van egy nagy terepjáró autója, ami soha nem robban le, soha nem kap defektet, és mindig van benne benzin? Vagy esetleg arra gondol, ahogy velünk, a három unokájával sütteti a hasát Ausztráliában? Talán arra gondol, hogy egyszer majd nyer a lottón, és akkor rendbe jön minden?
A legborzasztóbb, hogy a másik mamáméknak is egyre rosszabb a helyzetük, pedig ők azért elég el voltak eresztve anyagilag. De az ottani papámnak a munkahelye tönkrement, a cég becsődölt, azóta pedig nem talál rendes munkát. Amikor náluk vagyok, mindig előveszem az édességes dobozt, hogy keressek valamit, aztán mindig eszembe jut – üres. Ha megéhezek, mindig boldogan rohanok a hűtőhöz, hogy válogassak a rengeteg ételből, de rá kell jönnöm – nincsen, csak lencsefőzelék. És tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de mégis, ilyenkor látszik legjobban, mennyire más az életük nekik is, mint két-három vagy akár csak egy évvel ezelőtt. Nem mennek már ők sem sehova nyaralni, még csak a közeli strandra sem, mert nincs miből.
Arról álmodozom, hogy ha kijártam a középsulit, akkor külföldre megyek dolgozni, és remélhetőleg egy-két év után tudok rajtuk segíteni. De ki tudja, hogy megérik-e azt? Az egyik mamám szívbeteg, a másiknak félévente van műtétje az érszűkületei miatt (az a kurva cigi!!! de remélhetőleg most leszokik róla, mert nincs rá pénz…), s mellette a lábát gyerekkorában megtámadta a paralízis, így azóta sántít.
És ami talán még borzasztóbb, hogy a szüleim tudnának rajtuk segíteni – de magasról leszarják őket. Az anyám a SAJÁT anyját használja ki kb. azóta, amióta csak megszületett. Persze ebben mama is hibás, de ő eleve egy olyan típus, hogy… értitek. De az anyám… na mindegy.
Tudom, hogy erre most senki nem volt kíváncsi, és nem is illik ilyeneket neten megosztani, de úgysem ismertek személyesen, aki meg igen, az amúgy is tudja már ezeket. (Ja, és ez eredetileg egy Harry Potter-búcsúztató post lett volna, de… mindegy most már.)

Ahoy! Régen írtam, tudom, ne haragudjatok, eléggé kiment a fejemből, hogy blogom is van… na meg az utóbbi napok délutánjának nagy részét alvással töltöttem. Tudom, ne is mondjátok, borzalmas ez, de annyira fáradt vagyok… Csak hát ilyenkor meg persze este nem bírok aludni. (Naná, ha délután négytől este nyolcig alszik az ember…) Hát még anyám hogy örült nekem! Na mindegy, jelenleg a mamámnál vagyok Pesten, úgyhogy… voltam ma debbusommal Westendben lófrálni, jó volt már végre találkozni, azt hittem, soha nem sikerül ütköznünk… annyi tervünk volt a nyárra, de nem is nagyon beszéltünk erről, na meg ha igen, akkor is először a szüleim próbálják meghiúsítani az elképzelésünket. Anyám nem képes bérletet venni nekem, HOLOTT sokkal jobban megérné, mint hogy így állandóan bliccelnem kelljen… egyszer elkapnak, aztán anyám majd foghatja a fejét. Nem beszélve arról, hogy ha lenne bérletem, nem kéne mindig arra várnom, hogy a mamáékhoz jöhessek, hanem simán jöhetnék Harasztiról is fel ide… Ehh. Majd azért megpróbálom kikönyörögni tőle.
Sok rucit felpróbáltunk (xD, szokásunkhoz híven), kár, hogy csak a Westendben tudtunk császkálni, mert már eléggé uncsi a hely. De borzalmasan meleg van, amit én UTÁLOK, gyűlölök, inkább hatszor megfagyok, minthogy patakokban ömöljön rólam a víz… melegebb időt akartam, de NEM kánikulát… Nem semmi, hogy hazafelé mennyi mentőt láttam. Ráadásul a hazafelé vivő buszt faszán lekéstem, úgyhogy állhattam 30 percet a tűző napon, mert persze árnyék nem volt.
Mielőtt azonban hazaindultunk volna, vettünk kakaót, mert baromira megkívántam, és most azt kívánom, bár ne tettem volna. Igen, mindig borzasztóan rosszul leszek a kakaótól, és ez persze most is így lett… nagyon, nagyon görcsöl, fáj a hasam, idegesítő és szar. Tényleg. De mindig, mindig így járok, és ennek ellenére sem tudok soha nemet mondani a kakaóra, ha megkívánom. Mert amúgy utálom. Ehh…
Alig várom, hogy megkapjam a kiscicámat! Péntek reggel átmentem a szomszédba megnézni őket, a másik cicusnak össze voltak ragadva a szemei, úgyhogy még jó, hogy átnéztem. Lekezeltem neki, ő egyébként a legszebb, mármint ha a szemeit nézzük. Gyönyörűek, tényleg, zafírkékek. De az én cicusom aranyosabb :P.
Végezetül pedig íme a The Pretty Recklesstől a ‘My Medicine’ című szám, nem tudom miért pont ez, talán mert szarul vagyok, és erről a gyógyszer, a gyószerről meg ez a szám jut eszembe. Enjoy.

Szép estét! Nem terveztem, hogy írok ma, az okára ki is térek később, de aztán mégis muszáj volt firkantanom ide valami hülyeséget. Eléggé fel vagyok pörögve, tekintve, hogy négytől nyolcig aludtam szünet nélkül, ehh, igen. Nem nagyon vagyok álmos. Voltam ma mamánál, mert át kellett vinnem neki valami hangyairtót, és ha már így alakult, akkor vittem neki játékokat is, mert szegény már fél éve nem tud mit csinálni a gépen, csak énkicsitanyámozni, meg Farmerama-zni. Bár ahogy ismerem, mind a hat játékot ki fogja végezni két hét alatt… Na mindegy, megmondtam neki, hogy ha egy hónapon belül mindet végigviszi, többet nem hozok neki játékot. Remélem, megjegyzi ezt. Sok mindenről beszélgettünk egyébként… családi dolgok, és elég szar volt, de legalább megkönnyebbültem egy kicsit. Habár túl sokat bőgtem ma, de tényleg jólesett, és imádom, hogy mama mindig meghallgat és megért, habár csinálni nem nagyon tud semmit azon dolgok ellen, amik ellen kéne. Miután hazajöttem, kb. fél órával később sikerült olyannyira bevernem a kezemet az ablakba, hogy még most is egy hatalmas sötétkék dudor van a helyén, és igen, kurvára fáj. Mindig is tudtam, hogy béna vagyok, de hogy ennyire, az már aggaszt. És mindig én magam szívom meg… Ezért is feküdtem le aludni, mert jóformán semmit nem bírtam csinálni, annyira fájt, nemhogy még gépezni. Borogattam, meg minden, és most már jobb, habár valahányszor ránézek a kezemre, elborzadok… Ehh.
Ma amolyan Taylor Swift napot tartottam, mert van egy grafikás fórum, ahol vannak ilyen kihívások, és az egyiknek most pont Taylor volt a témája, úgyhogy csinálnom kellett 6 ikont róla, vagy a dalszövegeiről, 2 bannert róla és a dalszövegeiről, stb. stb. Úgyhogy végre rávettem magam arra is, hogy végighallgassam a Speak Now-t, habár még teljesen nem fejeztem be, de hát na. Nem valószínű, hogy erről az albumról fogok kritikát írni, mert elég régi, meg valahogy kedvem sincs hozzá. Aki szereti Taylor stílusát, az biztos, hogy imádni fogja az albumot – ahogy én is – aki meg nem, az valószínűleg nem, vagy talán csak egy-két számot. Holnap átjött volna Adri, de lemondta, mert a pesti vagy milyen barátnője csak holnap tud lejönni Harasztira, úgyhogy lepasszolt. Jött volna délelőtt, de akkor meg a szüleim nem engedik meg, so… Na mindegy. Pénteken megyek Pestre, végre tudok találkozni debbusommal. <3
Két napja egyébként megismerkedtem egy lánnyal PW-n, aki nagyon jófej, és vicces, rajta keresztül a tesóját és a pasiját is megismertem, akik szintén nagyon jófejek. Szegény lány ma kiöntötte egy kicsit a szívét, mert nemsokára születésnapja lesz, de a pasija Belgiumban van, ő pedig Romániában, így nem tudnak találkozni, a szülei meg elvileg szarnak a fejére. Mondta, hogy megy nemsokára ugye egyetemre, és fogalma sincs, milyen szakra. Nem érzi úgy, hogy bármiben is kiemelkedően jó lenne, csak a festésben, de abból meg nem tud megélni, ezért nem akarja azt csinálni. Próbáltam vigasztalni, de nem igazán tudok így több száz kilométer távlatból segíteni… meg amúgy se tudnék nagyon. Mesélte, hogy egyszer már az ereit is felvágta, annyira nem tudott mit kezdeni az életével, ezen én meg tökre kiakadtam, és szó szerint megparancsoltam neki, hogy ne merészeljen ilyet tenni többet, mert nincs annál rosszabb, mint ha valaki csak úgy eldobja magától az életét. Mondtam, hogy mindig van rosszabb, mint ami most van, és mindig jobb is lesz – idővel. Egyszer egy régebbi netes barátnőm, aki ugyan hisz istenben – én nem – azt mondta, hogy minden okkal történik, és az is okkal történt, hogy mi ketten összeismerkedtünk. Próbáltam ezt elmagyarázni neki, habár lehet hogy ez egy kissé képmutatás volt, mert én nem hiszem ebben. A lánnynal, aki ezt mondta, már nem is tartom a kapcsolatot… vajon miért? Mert isten így akarta? Na mindegy, ne térjünk át másra. Szegény lány egyébként nagyon szereti a barátját, és ez fordítva is igaz, nagyon sajnálom, hogy nem tudnak találkozni. Nagyon segítenék nekik, de nem tudok… remélem, megoldódik majd.
Na de ennyi voltam mára, még mielőtt megint elkezdene fájni a kezem, jó éjt mindenkinek.


Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.

Twitter frissítések