even when you're sleeping, keep your eyes open

the girl who was on fire

Posted on: 2011. augusztus 4. csütörtök

Itt lennék újra, mert úgy gondoltam, muszáj még valami(k)ről írnom, ami(k) az utóbbi pár napban az életem része(i) lett(ek). Ez pedig a The Hunger Games könyvsorozat (Az Éhezők viadala). Július utolsó napja előtt (azaz harmicadikán, ehh, de kacifántos voltam) kezdtem el olvasni az első kötetet, és miután egy röpke éjszaka alatt ki is olvastam, még aznap délután belekezdtem a második kötetbe is. A két könyv egyszerűen lebilincselő volt, és letehetetlen. Olvastam már jó, sőt nagyon jó könyveket is, de egyiket sem faltam fel ilyen gyorsan, mint ezt a két könyvet. Nagyszerű maga a sorozat alaptörténete, amit most le is írnék: egy képzeletbeli jövőben játszódik a történet, Észak-Amerika helyén két ország jött létre, Panem, és a ‘felsőbbrendű’ Kapitólium. Panemet 12 körzetre osztották, minden körzetnek megvan a maga szerepe. Több tíz évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak a Kapitólium ellen, ám a felkelést az utóbbi ország leverte. Azóta pedig minden évben megemlékeznek a lázadásról egy olyan eseménnyel, ami cseppet sem kedvez a körzeteknek, vagy inkább a körzeti emberek gyermekeinek – ezzel amolyan példát mutatva Panem lakóinak, hogy hova vezettek a lázadások. Ez az esemény pedig az aratás napja – ezen a napon minden körzetben kisorsolnak 1-1 12 és 18 év közötti fiút és lányt, akik majd részt vesznek az éhezők viadalának keresztelt ‘játékon’. Ám még mielőtt valaki valamiféle jópofa kis vetélkedőre gondolna, az nagyon téved; az éhezők viadalán 24 gyerek küzd meg az életéért egy természetes, vagy mesterséges arénában, ahol csak egy nyerhet: aki életben marad. Amikor a 74. éhezők viadalán Katniss Everdeen, főhősünk húgát sorsolják ki ‘Kiválasztottnak’, Katniss önként jelentkezik húga helyére. Innentől kezdve pedig meg is kezdődhet a történet. (Ja és a következő sorokban számíthattok SPOILERre, úgyhogy aki nem szeretné tudni, mi lesz a könyvekben, ne olvasson tovább).

A kedvenc szereplőm természetesen Peeta. Hogy ne lehetne szeretni egy olyan srácot, mint ő?! Vicces, kedves, gondoskodó, és halálosan szerelmes. Borzasztóan sajnáltam mint a két könyvben, amiért Katnisson nem látszott, hogy viszont szeretné őt. Emiatt pedig főhősünket nem egyszer szidtam magamban, mert egyszerűen nem értettem, hogy minek kell ennyit hezitálni, Gale vagy Peeta, Peeta vagy Gale, Gale-t szereti-e egyáltalán, Peeta iránt mit érez, és még sorolhatnám. (Remélem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, utáltam Gale-t kezdettől fogva…) A szerelmi szál egyébként az egyetlen negatívum a könyvben, ez a ‘szeretlek, de mégsem, vagy nem is tudom’ megoldás borzalmasan rossz szájízet hagy az ember szájában, főleg, ha Team Peeniss. (hehe, bizony, ez a nevük ám) Amikor véget ért az első könyv, gondolkodtam is azon, hogy most elkezdjem-e a következőt, mert nem akartam, hogy Peeta és Katniss ne jöjjön össze. (Aztán ugye, mint kiderült, a másodikban sem jöttek össze, sőt, azt olvastam, hogy soha nem fognak igazán. Összejönnek, nekem van egy olyan érzésem, hogy össze is házasodnak majd, de sokan panaszkodnak arra, hogy nem lehet tudni, Katniss örül-e ennek igazából, vagy nem, vagy csak egy kicsit, vagy mi. Ez pedig eléggé elvette a kedvem attól, hogy elolvassam az utolsó kötetet… de talán nem így lesz, vagy talán én nem fogom ennyire rossznak érezni a végét. Ki tudja.) Pár dolgot megtudtam a Mockingjayből, de ezeket most nem árulnám el, csak annyit, hogy miután Peetát megmentik, kiderül, hogy agymosáson esett át, úgyhogy utálja Katnisst… ami nagyszerű, de most tényleg, és baromira kíváncsi vagyok, hogy fog ez az eset kibontakozni a könyvben. Mindenesetre még mindig azt mondom, hogy az egyik legjobb könyvsorozat, amit eddig olvastam, és epekedve várom az őszt (csak emiatt ám…). Az már kérdéses, mikor fogom beszerezni, mert szokásomhoz híven ugye e-bookban szoktam olvasni, de hát na… VALAKITŐL CSAK KÖLCSÖN TUDOM MAJD KÉRNII!!!! Legalábbis ebben reménykedem. Ha pontoznom kéne, a 9-est simán megkapja, az az egy pont levonás pedig csak a szerelmi szál miatt van.
Ui.: a film szereplőgárdájáról, Katnissként én Emily Browningot képzeltem el (ki mást, pff), de végül is Jennifer sem rossz csaj, ráadásul azt mondták, hogy jó színésznő, úgyhogy remélem, nem lesz gond. Josh miatt először rendesen ki voltam akadva, nem azért, mert nem csípem a srácot, sőt, ellenkezőleg, de valahogy nem tudtam Peetaként elképzelni… aztán megláttam a promo shootokat a filmből, Josht szőkeként, Peetaként, és meglágyult a szívem. Egyáltalán nem borzalmas, sőt. Liam… nos, erről inkább most nem mondanék semmit, csak annyit, hogy hál’ isten, Gale szerepét kapta. Viszont……………. STANLEY TUCCIIIIIIIIIIIIIII<3
És akkor mára azt hiszem ennyi voltam, megyek vissza olvasni a Csontvárost, mivel a Mortal Instruments a következő könyvsorozat, amit kinéztem magamnak. Muhahahahahahaha, kell nekem is egy Jace!


(tudom, semmi köze a TGH-hoz, de most ezt éreztem úgy, hogy ide kell raknom)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.

Twitter frissítések

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: