even when you're sleeping, keep your eyes open

Archive for the ‘Filmek’ Category

 

Először is, szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy aki még NEM látta a filmet, és nem is akarja tudni, hogy mi volt benne, hogy volt benne, akkor az ezt a bejegyzést NE OLVASSA EL, MERT TELE VAN SPOILEREKKEL, ugyanis ez egy nagyon részletes, elemző kritikára sikeredett. Én szóltam. :D
Március 21-én voltam az Éhezők viadala premier előtti vetítésén, egy barátom ugyanis nyert jegyeket és elhívott, úgyhogy borzalmasan izgatott voltam már. Augusztus óta tűkön ülök a film miatt, és elég vicces volt, hogy eddig kibírtam, de a vetítés előtti néhány órát már hisztizve és nyafogósan is alig vészeltem át. Hétkor kezdődött a mozi, mi hatra már odamentünk az Allee-ba, és előbb úgy volt, hogy a barátom anyukája beáll a sorba, mi meg addig elmegyünk nézelődni, de kiderült, hogy érkezési sorrendben lehet leülni a kiválasztott helyedre, szóval ha jó helyet akartunk találni, akkor korán bent kellett lennünk. Fél hétkor beengedtek minket, és sikerült széltében-hosszában középen elhelyezkedni, úgyhogy remek helyen ültünk. Fél óráig még ott lézengtünk, beszélgettünk, izgultunk, aztán elkezdődött a film, semmi előzetes nem volt előtte hál’ istennek.
A film azzal kezdődött, hogy Primnek rémálma volt, amiből felriadt, Katniss pedig megvigasztalta. Ezután következett az erdő, a Tizenkettedik kerületben lévő éhezést remekül ábrázolták, teljesen olyan volt, mintha az Afrikában éhező kisgyerekekről mutattak volna egy filmet, csak hát ugye sajnos ők tényleg éheznek… mindegy. Az erdős rész is kicsit át volt variálva, Gale-lel beszélgettek ugye a szökésről, no meg a többiről. Én személy szerint nem bírom túlságosan Liamet, és Gale-t sem, úgyhogy az ő karaktere engem totálisan hidegen hagyott, szerencsére nem is szerepelt sokat.
Na de nem fogom leírni részletesen, hogy mi volt a filmben, milyen sorrendben érkeztek a jelenetek, satöbbi, azt viszont meg kell említenem, hogy rögtön az elején megváltoztattak egy jelentős eseményt, mégpedig azt, hogyan kerül Katnisshez a fecsegő poszátás kitűző. A könyvben ugye Madge adja oda Katnissnek a sorsolás után, a filmben azonban ‘tüzes lányunk’ (így fordították le a ‘girl on fire’-t, látszik, hogy a fordítók nem olvasták a könyvet) a Zugban találja meg egy néninél (talán Greasy Sea-nél? not sure), és tőle kapja ajándékba. Otthon pedig odaadja Primnek, és majd az elbúcsúzásnál adja vissza Katnissnek. Így mondjuk tényleg egyszerűbben el lehetett rendezni a dolgot.
Az Aratásos résznél én baromira hiányoltam a zenét. Persze, így sokkal hatásosabb volt maga a jelenet, hogy amikor kihúzták Prim nevét, akkor síri csönd volt, semmi más, de én már olyan jól odaképzeltem valami drámai zenét. (A Primet játszó színésznő egyébként nagyon szép, meg aranyos, de az arca olyan kis gonosz, úgy értem, hogy ha ránéz az ember, akkor nem az őszinte ártatlanságot látja benne, hanem inkább afféle sznobságot. Velem van a baj, ugye?) Aztán Peetáról már ne is beszéljünk. Az a lenyalt haj, na, az borzasztó volt! Ennek ellenére rettenetesen jó volt az alakítása szerintem.
Ugorjunk egyet a vonatra (az a zene viszont, amit e jelenet előtt bejátszottak, na, az máris jobban tetszett), azok a jelenetek úgy, ahogy vannak, nem tetszettek, maga a jármű baromi jól nézett ki, de Haymitch belépője sem jött be, meg ahogy Katniss viszonyult Peetához, ugyanis nem emlékszem arra, hogy ne állt volna szóba a sráccal, a filmben pedig hozzá sem szólt… Haymitchet meg alapból nem úgy képzeltem el, ahogy a filmben kinézett/viselkedett/satöbbi. Az ebédelős, odadobomakésetHaymitchujjaiközé-jelenet sem volt valami nagy szám. Aztán mikor megérkeztek a Kapitóliumba, eredetileg Katnissnek és Peetának egyszerre kellett volna az ablakhoz rohanniuk, hogy megcsodálhassák az ott lakó embereket, meg magát az országot (??? várost? megyét?), de Katniss ülve maradt, és undorodva bámult a vidáman integető Peetára. No comment… (A kapitóliumiak egyébként iszonyat nevetségesen néztek ki, de tökéletesen ábrázolták őket, ők voltak a legjobbak. :D Maga a Kapitólium ugyan elég egyszínű volt, hiányoltam a szivárványszínű épületeket.)
A rezidencia baromi jól nézett ki, csudijó színek, extramodern berendezések, meg minden, azt nagyon eltalálták. Főleg azt az ablaknaktűnökdeigazábóltévévagyok cuccot Katniss szobájában.
Az ottani étkezések se voltak valami jók, kár, hogy az Avoxot bele se rakták a filmbe. Pedig azért szerintem elég kulcspontosságú momentum a könyvekben. Na jó, annyira nem, de… mégis hiányoltam.
A bevonulások remekül sikerültek, a két tizenkettedikes kiválasztottunknak igazán nagyszerű volt a ruhája, jól megoldották a tüzet, csak Katniss haja volt borzalmas. Cinna a filmben is nagyon szimpatikus volt, persze nem igazán jött át, hogy miért is kedvelték egymást, mert alig volt Katniss-szel közös jelenetük, csak ami kellett. (Jaj, majd kifelejtettem: a Flavius-Octavia-Venia hármast nagyon hiányoltam, ha 2 másodpercre mutatták őket… pedig rájuk voltam a legkíváncsibb, főleg Veniára.)
A gyakorlások jók voltak, habár szerintem az a jelenet, amiben Peeta eldob egy több tíz kilós… követ? csak azért, mert leesik a hálóról, és ezért a többiek kiröhögik, rossz ötlet volt, nem kellett volna bele. Pláne, hogy Katniss mondta neki, mutassa meg mit tud, mert kiröhögik. Hát ok. A vizsgán remekül mutatták be azt, ahogyan a Játékmesterek fikarcnyit sem figyelnek Katnissre, és a rész, amikor is Katniss kilőtte az almát a malac szájábáól, szintén jóra sikeredett. Seneca Crane meg egyszerűen annyira… nem, nem azt mondom, hogy helyes volt, de valami iszonyatosan vonzott benne, jó volt ránézni! (Megemlíteném, hogy olyan jeleneteket is beleraktak a filmbe, ahol is Snow elnök beszélget Senecával a viadalról, a gyengékről, szóval ilyen filozofikus dolgokról csevegnek, gondolom azt azért rakták bele, hogy sejtessenek nekünk valamit az elkövetkezendő lázadásról majd.)
Jaj, a Caesar Flickerman-féle tévé műsor! Az piszkosul jó volt, Tuccit egyszerűen IMÁDOM, ő volt a legnagyobb arc a könyvben, remekül játszotta a szerepét. Itt is jók voltak a ruhák, Katniss-é is nagyon ötletes volt a lángra kapott szoknyával. Ám az a rész, mikor Peeta bevallja ország-világ előtt, hogy fülig szerelmes Katnissbe… a várt reakció elmarad. Katniss arcát mutatják, aki azonban körülbelül semmi reakciót nem  mutat. Ez a rész bántott a legjobban. Mégis hogy a francban tudta ilyen ‘nyugodtan’, pokerface-szel fogadni a vallomást?
Ugorjunk egy nagyot, egyenest az Arénához, amit nagyon jól megoldottak, főleg a Bőségszarut. A viadala elején lévő mészárlást is jól mutatták be, az tetszett nagyon, nem volt túl sok vér, de volt. Elégedett voltam.
Itt meg kell közben említenem, hogy a filmben mutatták a Játékmesterek ‘termét’ is, ahol látható volt az összes mester, a terem közepén pedig ott volt a hiperszupercsúcstechnikai térkép az Arénáról, ahova be-behúzogatták ujjal a dolgokat, a himnuszt, fákat, vizet, időjárást, a mutánsokat, stb. stb. Ez szerintem egy pokolian jó ötlet volt, nagyon érdekes volt látni, hogyan alakítják a Játékmesterek a viadalt.
Katniss túrája az Arénában elhanyagolható, semmi érdekes nem történt, úgyhogy ugorjunk is a vadászdarazsas részhez, ahol is szerintem a hallucinációs részek borzalmasan röhejesek voltak. Nem vicc. A zene, a hangok, a kameramozgások, rendesen meg kellett magam emberelni, nehogy felröhögjek.
Aztán megjelent Ruta, és igen, tudom, hogy eddig szinte csak szapultam a filmet, de a rutás jelenetek se tetszettek túlságosan. Tök máshogy kötöttek szövetséget, teljesen máshogy halt meg a kislány, viszont a halála utáni rész nagyon meghatóra sikerült. Amikor elkezdte virágokkal körberakni Katniss a halott kislányt, és elindult a zene, úgy elkezdtem zokogni! Még jobban rákezdtem, amikor Katniss a három ujjas gesztussal ott hagyta Rutát, és mutatták, ahogy a körzetekben is tisztelegnek Catnipnek.
A barlangos részek elfogadhatóak voltak. Peeta poénjait egy az egyben kihagyták, pedig szerintem azok voltak a legjobb részek ott, viszont annak örültem, hogy Katniss a filmben több szeretetet mutatott a srác irányába, mint a könyvben. A csók pedig remek volt. Ahhoz képest, hogy mennyi mindent megváltoztattak a barlangnál, és mennyi mindent kihagytak. A vérfertőzést meg sem említették. Kíváncsi vagyok, mi lesz Peeta műlábával így. Azért meg kell hagyni, hogy Peeta piszkosul jól álcázta magát, mielőtt Katniss megtalálta volna.
Mikor Katniss elment a lakodalomra megszerezni Peeta gyógyszerét, és Clove megtámadta, már a hajamat téptem attól a rengeteg, gyors kameramozgástól. Jóból is megárt a sok. De utána szerencsére jött Thresh, és nem kellett tovább nézni, ahogy Katniss Clove-val harcol.
Újabb ugrás, ezúttal a mutánsos részhez. Hát uramisten, amikor az első mutáns előbukkant a semmiből, én akkorát ugrottam ültemben, hogy csak na! Tök jól néztek amúgy azok a farkasra hasonlító valamik (mondjuk én inkább néztem őket szelídített fajtájuknak), sajnálom, hogy nem céloztak arra a filmben, hogy minden egyes mutáns az egyik meghalt kiválasztott külsejét ‘kapta’.
A viadal végével semmi gondom nem volt, tökéletesen oldották meg, Cato halálát is. (Hú, micsoda jó pasi volt az is!)
Imádtam a második Caeser-féle műsort is, Katniss gyönyörű volt, és rájöttem, hogy teljesen úgy mosolyog, mint Emily Browning. (Én eredetileg őt képzeltem el Katnissként.) A viadalos tiarák is nagyon tetszettek. A film vége pedig, amikor is Senecát bezárják egy terembe egy tál éjfürttel, na, az volt a tökéletes lezárás.
Na, hogy ha végigolvastátok ezt a jó hosszú kritikát, akkor rögtön az jöhet le, hogy utáltam a filmet. Pedig nem, nem így van, csak nagyon kritikus szemmel néztem végig, ugyanis ez a kedvenc könyvsorozatom, és nagyon nagyok voltak az elvárásaim. Talán épp ezért csalódtam néhány résznél. De összességében, a legtöbbet hozták ki a filmből. Egyértelmű, hogy nem lehetett visszaadni a könyv hangulatát. Aki nem olvasta, annak elég nagy zagyva lehet a film, ugyanis magát a viadalt remekül bemutatták, de a mögötte és az egyéb tettek mögötti tartalmat nem tudták a képernyőkre varázsolni. Ehhez el kell olvasni a könyvet is. Az is megnehezítette a rendező dolgát, hogy ugyebár E/1. személyben íródott a könyv, és azért nem kis narráció van Katniss részéről. (A Twilightban pl. azért mérföldekkel több párbeszéd volt, ott sokkal egyszerűbben ki lehetett küszöbölni az E/1. személyes problémát.)
Összességében azért imádtam, és izgatottan várom a Catching Fire-t, amit ugyan tudom, hogy nagyon messze van, de akkor is. Örülök, hogy Gary Rossnak egy ilyen jó filmet sikerült a könyvekből kihoznia. Biztos, hogy még megnézem többször is moziban. (És mint szerdán, akkor is énekelni fogom a Safe & Soundot a film végén, hangosan, nem érdekel, ki néz hülyének.)

Összesítve: 7.5/10

 

Reklámok

(Hans Christian Andersen)

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.

Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne – olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

– Valaki meghalt! – mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta “Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé.”

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

– Nagyanyó! – kiáltott föl a kislány. – Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

– Melegedni akart szegényke! – mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Tegnap, születésnapi ajándékom gyanánt (mivel tegnap volt) elmentünk anyával megnézni a Breaking Dawnt. Bevallom, úgy ültem a székbe, hogy unni fogom, mivel már annyira nem érdekel a Saga, de be kell látnom, hogy tévedtem. Kellemeset csalódtam a filmben, és személy szerint ez sikerült eddig a legjobbra. Ez adta vissza legjobban a könyv tartalmát, és hangulatát. A bejegyzés további részében spoiler várható azok számára, akik még nem látták a filmet.

Az eleje nem tetszett, mert szerintem úgy kellett volna kezdeni, ahogy a könyvben. Az autós rész nagyon jól sikerült, és sajnáltam, hogy a filmet nem ezzel kezdték, vagy ha már nem tették meg, legalább valami jó dologgal indíthatták volna el. De nem, azzal indul a film, hogy Bella magassarkút próbál. Not likey.
A legtöbb jelenet hű maradt a könyvhöz, amin változtattam volna, az pl. az egyik jelenet, mikor Bella rájön, hogy késik a menzesze. Ott szerintem túl lazán fogta fel a dolgot, holott a könyvben azért elég hisztérikusan számolgatja az esküvő óta eltelt napokat. Volt egy jelenet, a vámpírok és farkasok közötti összeütközés jelenete Bella szülése közben, ami pl. nem volt a könyvben, viszont baromira jól beleillett a filmbe, és az a jelenet sikeredett a legjobbra. Annyira megható lett, ahogy megalkották Jacob bevésődését.
Jók voltak a belsőszervi részek is, meg amikor mutatták, ahogy a méreg fokozatosan elönti a szerveket, stb. stb. A befejezés nagyon tetszett, magamban reménykedtem, hogy vagy úgy fejezzék be, hogy egy utolsót dobban Bella szíve, és megremeg a mellkasa, vagy valami, vagy pedig úgy, hogy Bella kinyitja a szemét. Az utóbbival végződött ugyebár, így a befejezés is tetszett. A szexjelenetről inkább nem mondok semmit, mert semmi extra nem volt.
A könyvben is voltak kisebb-nagyobb poénok, párat a filmbe is beleraktak, ami plusz pont, mert ezeknél jót nevettünk anyával, és feldobták az egészet. Összességében tetszett a film, a legjobb az eddigi négy közül. Ajánlom mindenkinek, annak is, aki már nem nagyon rajong a Sagáért, azaz hasonló helyzetben van, mint én :).

A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják.

Hát helló! Elég régóta nem írtam már ide, részben kedvhiány, részben témahiány, részben nyaralás miatt. (Habár azt az egy hetet nevezhetnénk akár telelésnek is.) Erről kicsit bővebben: júli 23-án lementünk Balcsira egy hétre, abban a reményben, hogy na, akkor majd most fürdünk egy jót végre, nem csak a medencében, hanem a magyar tengerben is, juhuuu! Hát… a nagy frászt. Igazából be sem tettük a lábunkat a tóba. Azt hiszem, mindenki tudja, miért… ó, igen. A drágalátos időjárás. Pedig mennyire, de mennyire reménykedtünk abban, hogy majd jobbra fordul az idő! Igazából, múlt hét szerdán egész napos idő volt, meg is örültünk, hogy na, akkor az utolsó nap majd jót pancsolunk, de na hja, csütörtök reggel szakadó esőre ébredtünk. Úgyhogy a tervezett pénteki indulásnál egy nappal korábban hazamentünk. Végül is fürödtünk, mert Siófokon elmentünk valami Galerius fürdőbe, de kész röhej, hogy ott voltunk Balaton mellett, és még külön azért kellett fizetnünk, hogy fürödni tudjunk… ehh, na igen. Végül is mindegy, annyira én nem bánom, csak azt, hogy anya fölöslegesen költött el több tízezer forintot, egy ilyen satnya nyaralásra. Azért annak örülök, hogy kánikula már nem nagyon van, mert azt nagyon nem bírtam.
És ha már nyaralás, akkor el is érkeztünk a bejegyzés lényegéhez. Elárulom ennek a kis nyaralásnak a fénypontját: KERTMOZI. Bizony, bizony, mint a régi szép időkben, elmentünk kedden megnézni az Aranyhaj és a nagy gubancot. Azóta pedig elég sokat fangörlösködöm a mese miatt. Röviden a történet: gondolom, mindenki ismeri Rapunzel meséjét, akár így, akár úgy, de tényleg mindenki hallott már a több méter hosszú hajú lányról, aki egy toronyba zárva élte életét egészen kamaszkora végéig, vagy valahogy így. Aranyhajnak is hasonló a története, de persze kicsit más plottal. Az ország terhes királynéja súlyosan beteg lesz, mire a katonák parancsot kapnak, hogy keressék meg a különleges varázserővel bíró arany virágot az erdőben, amit azonban egy öreg boszorka rejt el mindig magának, és ő is használja, mint örök fiatalságának forrásaként. A virág ugyanis, ha énekelnek neki, megmutatja varázsát. Egy szerencsétlen ‘baleset’ következtében azonban a katonák mégis megtalálják a virágot, gyógyszert készítenek belőle, és a királyné meg is gyógyul tőle. Aztán megszületik Aranyhaj – akiről szintén kiderül, hogy a haja varázserővel bír, minek következtében a gonosz boszorka elrabolja a kislányt, és egy toronyba zárja, ahol egészen 18 éves koráig neveli. Innentől kezdődnek a bonyodalmak.
Személy szerint semmi elvárásom nem volt a mesével kapcsolatban, mert tudom, hogy az igazi, jó mesék ideje már lejárt, és csak … hogy mondjam, ‘mai gyerekek számára’ kompatibilis és gagyi, összecsapott meséket csinálnak. Az Aranyhaj azonban egyáltalán nem ilyen volt. Teljességgel elvarázsolt, annyira valódinak tűntek a karakterek, annyira hitelesnek. Marha jó poénokat is hallhattunk, természetesen a vicces részeket Max lovacskánk vitte a hátán, na meg Eugén/Flynn. A romantikus szál is nagyon jól fel volt építve, csodás dalokat is hallhattunk, sőt, a két főszereplő magyarhangja tökéletesen el lett találva! Rég láttam ilyen jó mesét (ha azt nem számítjuk bele, hogy havonat minimum egyszer megnézem a 2003-as Mackótestvért), és bár már kétszer láttam, még jó sokszor tervezem megnézni. (Ja, és legjobb barátnőmet, debby drágámat is rávettem, úgyhogy ha majd átjön, együtt megnézzük <3). Egy szó, mint száz, csodálatos mese, és nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki ha csak egy kicsit is, de még mindig gyereknek érzi magát, és szereti a meséket.
A videó, amit alább láthattok, egy fanvideó, és mind a videó, mind pedig a dal benne csodálatos, érdemes meghallgatni, mert a legújabbb kedvenc dalommá nőtte ki magát. cheers xoxo

Ahoy! Régen írtam, tudom, ne haragudjatok, eléggé kiment a fejemből, hogy blogom is van… na meg az utóbbi napok délutánjának nagy részét alvással töltöttem. Tudom, ne is mondjátok, borzalmas ez, de annyira fáradt vagyok… Csak hát ilyenkor meg persze este nem bírok aludni. (Naná, ha délután négytől este nyolcig alszik az ember…) Hát még anyám hogy örült nekem! Na mindegy, jelenleg a mamámnál vagyok Pesten, úgyhogy… voltam ma debbusommal Westendben lófrálni, jó volt már végre találkozni, azt hittem, soha nem sikerül ütköznünk… annyi tervünk volt a nyárra, de nem is nagyon beszéltünk erről, na meg ha igen, akkor is először a szüleim próbálják meghiúsítani az elképzelésünket. Anyám nem képes bérletet venni nekem, HOLOTT sokkal jobban megérné, mint hogy így állandóan bliccelnem kelljen… egyszer elkapnak, aztán anyám majd foghatja a fejét. Nem beszélve arról, hogy ha lenne bérletem, nem kéne mindig arra várnom, hogy a mamáékhoz jöhessek, hanem simán jöhetnék Harasztiról is fel ide… Ehh. Majd azért megpróbálom kikönyörögni tőle.
Sok rucit felpróbáltunk (xD, szokásunkhoz híven), kár, hogy csak a Westendben tudtunk császkálni, mert már eléggé uncsi a hely. De borzalmasan meleg van, amit én UTÁLOK, gyűlölök, inkább hatszor megfagyok, minthogy patakokban ömöljön rólam a víz… melegebb időt akartam, de NEM kánikulát… Nem semmi, hogy hazafelé mennyi mentőt láttam. Ráadásul a hazafelé vivő buszt faszán lekéstem, úgyhogy állhattam 30 percet a tűző napon, mert persze árnyék nem volt.
Mielőtt azonban hazaindultunk volna, vettünk kakaót, mert baromira megkívántam, és most azt kívánom, bár ne tettem volna. Igen, mindig borzasztóan rosszul leszek a kakaótól, és ez persze most is így lett… nagyon, nagyon görcsöl, fáj a hasam, idegesítő és szar. Tényleg. De mindig, mindig így járok, és ennek ellenére sem tudok soha nemet mondani a kakaóra, ha megkívánom. Mert amúgy utálom. Ehh…
Alig várom, hogy megkapjam a kiscicámat! Péntek reggel átmentem a szomszédba megnézni őket, a másik cicusnak össze voltak ragadva a szemei, úgyhogy még jó, hogy átnéztem. Lekezeltem neki, ő egyébként a legszebb, mármint ha a szemeit nézzük. Gyönyörűek, tényleg, zafírkékek. De az én cicusom aranyosabb :P.
Végezetül pedig íme a The Pretty Recklesstől a ‘My Medicine’ című szám, nem tudom miért pont ez, talán mert szarul vagyok, és erről a gyógyszer, a gyószerről meg ez a szám jut eszembe. Enjoy.

Most néztem meg ‘Az utazó’ c. 2010-es filmet, amiben (ahogy a képen is látszik) Angelina Jolie és Johnny Depp szerepel. A filmnézés nem volt betervezve, csupán anya ezt kezdte el nézni, miközben reggeliztem, és úgy gondoltam, megnézem vele együtt. Bevallom, hogy még egy Angelina Jolie-s filmet nem láttam, de még csak Johnny Deppeset sem a Charlie, és a csokigyáron kívül (eh, tudom), úgyhogy nagyon semmi elvárásom nem volt tőlük. Nekem először le sem esett, hogy Johnny Depp játssza a vonatos pasast, hasonlított rá, gondoltam, hogy lehet ő az, de nem győződtem meg róla. Aztán elmondtam anyának, hogy hasonlít rá, mire ő elárulta, hogy azért, mert tényleg ő az.
A filmben adott egy nő, Elise Clifton-Ward (Angelina Jolie), aki békésen kávézgat az egyik velencei kávézóban, miközben ügynökök figyelik minden lépését. Kiderül, hogy Elise-n keresztül akarnak elkapni egy bűnözőt, Alexander Pearce-t, aki rengeteg pénzt csórt el egy orosz maffiától. A nő levelet kap Alexandertől, amiben a férfi azt parancsolja Elise-nek, hogy üljön fel egy vonatra, és keressen magának egy férfit, aki hasonlít rá. Igen, Elise és Alexander szeretők – úgyhogy Elise fogja magát, és úgy tesz, ahogy a férfi parancsolta. A vonaton jön a képbe Frank Tupelo (Johnny Depp), Elise ugyanis őt szemeli ki magának. Egy darabig sikerül megtéveszteniük az ügynököket, s pont itt kezdődnek a gondok. Elkezdenek vadászni Frankre, akinek immár védenie kell a saját életét.
Nem akarom leírni az egész filmet, ezért a véleményemmel folytatom tovább. Körülbelül a film feléig másra nem igazán gondoltam, csakhogy milyen szép nő ez a Jolie. Annyira nem történt semmi, hogy nem igazán tudtam élvezni, már gondoltam arra is, hogy inkább abbahagyom, és feljövök. De aztán mégis ott maradtam. A kezdést szerintem túlnyújtották, ráadásul Elise és Frank kapcsolatát nem dolgozták ki teljesen. Olyan semmilyennek tűnt, nyilvánvaló volt, hogy Frank már az elején belezúgott Elise-be, de a nő semmi viszonzást nem mutatott, attól függetlenül, hogy viszonylag az elején jól lesmárolta a matektanárt (ó, igen, merthogy a drága Frank bizony matektanár volt). De ez persze csakis az ügynökök megtévesztésére történt meg. Igazából nem tudom, milyen filmnek akarják beállítani Az utazó-t, mert a port.hu-n thrillernek, IMDb-n pedig akció, dráma, és romantikus filmnek írják. A thrillerrel az a baj, hogy közel sem izgultam Az utazó-n annyira, mint kellett volna, dráma nem nagyon volt benne, romantika pedig akart volna lenni, de nem sikerült. Nyilvánvaló volt, hogy romantikusnak akarták beállítani a két főszereplőt/kapcsolatukat, de amíg Franken néha látszott is a szerelem, addig Elise-n egyáltalán nem, csak az utolsó (előtti), széfes jelenetben. Kínosnak éreztem, ahogy Frank próbál Elise kegyeibe férkőzni, mert annyira… lenézőnek és nemtörődömnek tűnt Elise.
Aztán jött a vége, amikor is… na igen, bevallom, egy kissé meglepődtem. Nem számítottam rá. Anya nagyot nevetett persze, mert ő gondolta, hogy ez lesz, és bár a film nagyon kiszámítható volt, erre egyáltalán nem gondoltam. Viszont tetszett a vége, ez kissé javított is a filmen, szerintem. Mindenesetre olyanoknak nem ajánlom, akik egy jó kis izgalmas, vagy romantikus filmet szeretnének, mert akkor nem fog nekik tetszeni. Számomra így vasárnap reggelre megfelelt, de nem valószínű, hogy többször meg fogom nézni a filmet.

Összesítve: 6/10

(Megj.: a film egy remake a 2005-ös francia Anthony Zimmer filmből)


Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.

Twitter frissítések

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.