even when you're sleeping, keep your eyes open

Archive for the ‘Zene’ Category

Na jó, mégis jelentkezem még :D. Találtam egy tesztet ITT, aki INNEN szedte, és annyira megtetszett, hogy nem bírtam magammal, és… hát, és most itt vagyok. Sok mindent tervezek az oldalra, leginkább ilyen Harry Potter nosztalgia dolgokat, legjobb jelenetek könyvek szerint, kedvenc szereplők, mit szerettem volna, ha megtörtént volna, kedvenc otp-k, stb, stb. De ehhez először majd újraolvasom a könyveket, mert úgy az igazi :D. Szóval, íme a teszt:

1. Melltartóban alszol?
Nem.
2. Zokniban alszol?
Nem.
3. Inkább egyedül aludnál, vagy valaki mással?
Egyedül, mert félő, hogy agyonrugdosnám.
4. Szereted a drámát?
Igen.
5. Lányos lány vagy?
Igen.
6. Kit öleltél meg utoljára?
A húgomat.
7. Kicsi vagy nagy táska?
Tök mindegy, csak kényelmes legyen, és ne csússzon le állandóan a vállamról/ne nyomja a hátamat, stb.
8. Alacsony vagy?
Nem, de magas sem.
9. Szeretsz most valakit?
Sok mindenkit szeretek. De szerelemből, nem. Hacsak Gagát/Alexet/Tomot/Rupertet/etc. nem számítjuk.
10. Van a facebook-jelszavadnak bármi köze egy fiúhoz?
Mhm, de nem élő fiúhoz, hanem kitalálthoz.
11. Zavar, ha piszkos a zoknid?
Zavar, de nem igazán szoktam mit csinálni vele, úgyis piszkos lesz megint. (Habár csak hidegben hordok zoknit, és akkor is csak ha megyek valahova, itthon nem.)
12. Önteltnek tartod magad?
Nem.
13. Felöltözöl halloweenkor?
Nem.
14. Be tudod úgy hajlítani valamelyik végtagodat, ahogy a többiek nem?
Nem hiszem… még nem próbáltam.
15. Melyik a legfurább hely, ahol aludtál?
Szekrényben, bújócskázás közben elszundítottam.
16. Megfogta valaki a fenekedet az elmúlt huszonnégy órában?
Nem.
17. Pletykálnak rólad valamit?
Naná, van is sejtésem, hogy mit.
18. Szólítasz bárkit a vezetéknevén?
Előfordul.
19. Milyen színű melltartó van rajtad?
Nincs rajtam melltartó.
20. A sötét vagy a világos hajú fiúk tetszenek jobban?
Mindegy, nem a haj a mérvadó. De ha már választani kell, akkor világos.
21. Mit tegyen egy srác, hogy megkedveld?
Legyen őszinte, és gondoskodó.
22. Van most legjobb barátod?
Van.
23. Összetört már a szíved valaha?
Nem.
24. Gondolkoztál már plasztikai műtéten?
Igen.
25. Elégedett vagy az életeddel?
Hm… igen.
26. Csábították el már tőled a fiúdat?
Nem.
27. Ugrottál már ruhástul medencébe?
Nem.
28. Inkább fiú- vagy lánybarátaid vannak?
Lány.
29. Pofoztál már meg srácot?
Mhm.
30. Mitől félsz a leginkább?
Hogy elveszítem a testvéreimet.
31. Sírtad már magad álomba?
Nem.
32. Volt már, hogy egyszerűen sehogy se tudtál kirázni valakit a fejedből?
Nem.
33. Hiszel abban, hogy aki egyszer megcsalt, az többször is meg fog?
Nem, de soha nem lehet tudni, meg fogja-e tenni újra…
34. Kívántad már valaha, bárcsak híres lennél?
Persze, ki nem?
35. Hiányzik most valaki?
Igen.

Itt lennék újra, mert úgy gondoltam, muszáj még valami(k)ről írnom, ami(k) az utóbbi pár napban az életem része(i) lett(ek). Ez pedig a The Hunger Games könyvsorozat (Az Éhezők viadala). Július utolsó napja előtt (azaz harmicadikán, ehh, de kacifántos voltam) kezdtem el olvasni az első kötetet, és miután egy röpke éjszaka alatt ki is olvastam, még aznap délután belekezdtem a második kötetbe is. A két könyv egyszerűen lebilincselő volt, és letehetetlen. Olvastam már jó, sőt nagyon jó könyveket is, de egyiket sem faltam fel ilyen gyorsan, mint ezt a két könyvet. Nagyszerű maga a sorozat alaptörténete, amit most le is írnék: egy képzeletbeli jövőben játszódik a történet, Észak-Amerika helyén két ország jött létre, Panem, és a ‘felsőbbrendű’ Kapitólium. Panemet 12 körzetre osztották, minden körzetnek megvan a maga szerepe. Több tíz évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak a Kapitólium ellen, ám a felkelést az utóbbi ország leverte. Azóta pedig minden évben megemlékeznek a lázadásról egy olyan eseménnyel, ami cseppet sem kedvez a körzeteknek, vagy inkább a körzeti emberek gyermekeinek – ezzel amolyan példát mutatva Panem lakóinak, hogy hova vezettek a lázadások. Ez az esemény pedig az aratás napja – ezen a napon minden körzetben kisorsolnak 1-1 12 és 18 év közötti fiút és lányt, akik majd részt vesznek az éhezők viadalának keresztelt ‘játékon’. Ám még mielőtt valaki valamiféle jópofa kis vetélkedőre gondolna, az nagyon téved; az éhezők viadalán 24 gyerek küzd meg az életéért egy természetes, vagy mesterséges arénában, ahol csak egy nyerhet: aki életben marad. Amikor a 74. éhezők viadalán Katniss Everdeen, főhősünk húgát sorsolják ki ‘Kiválasztottnak’, Katniss önként jelentkezik húga helyére. Innentől kezdve pedig meg is kezdődhet a történet. (Ja és a következő sorokban számíthattok SPOILERre, úgyhogy aki nem szeretné tudni, mi lesz a könyvekben, ne olvasson tovább).

A kedvenc szereplőm természetesen Peeta. Hogy ne lehetne szeretni egy olyan srácot, mint ő?! Vicces, kedves, gondoskodó, és halálosan szerelmes. Borzasztóan sajnáltam mint a két könyvben, amiért Katnisson nem látszott, hogy viszont szeretné őt. Emiatt pedig főhősünket nem egyszer szidtam magamban, mert egyszerűen nem értettem, hogy minek kell ennyit hezitálni, Gale vagy Peeta, Peeta vagy Gale, Gale-t szereti-e egyáltalán, Peeta iránt mit érez, és még sorolhatnám. (Remélem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, utáltam Gale-t kezdettől fogva…) A szerelmi szál egyébként az egyetlen negatívum a könyvben, ez a ‘szeretlek, de mégsem, vagy nem is tudom’ megoldás borzalmasan rossz szájízet hagy az ember szájában, főleg, ha Team Peeniss. (hehe, bizony, ez a nevük ám) Amikor véget ért az első könyv, gondolkodtam is azon, hogy most elkezdjem-e a következőt, mert nem akartam, hogy Peeta és Katniss ne jöjjön össze. (Aztán ugye, mint kiderült, a másodikban sem jöttek össze, sőt, azt olvastam, hogy soha nem fognak igazán. Összejönnek, nekem van egy olyan érzésem, hogy össze is házasodnak majd, de sokan panaszkodnak arra, hogy nem lehet tudni, Katniss örül-e ennek igazából, vagy nem, vagy csak egy kicsit, vagy mi. Ez pedig eléggé elvette a kedvem attól, hogy elolvassam az utolsó kötetet… de talán nem így lesz, vagy talán én nem fogom ennyire rossznak érezni a végét. Ki tudja.) Pár dolgot megtudtam a Mockingjayből, de ezeket most nem árulnám el, csak annyit, hogy miután Peetát megmentik, kiderül, hogy agymosáson esett át, úgyhogy utálja Katnisst… ami nagyszerű, de most tényleg, és baromira kíváncsi vagyok, hogy fog ez az eset kibontakozni a könyvben. Mindenesetre még mindig azt mondom, hogy az egyik legjobb könyvsorozat, amit eddig olvastam, és epekedve várom az őszt (csak emiatt ám…). Az már kérdéses, mikor fogom beszerezni, mert szokásomhoz híven ugye e-bookban szoktam olvasni, de hát na… VALAKITŐL CSAK KÖLCSÖN TUDOM MAJD KÉRNII!!!! Legalábbis ebben reménykedem. Ha pontoznom kéne, a 9-est simán megkapja, az az egy pont levonás pedig csak a szerelmi szál miatt van.
Ui.: a film szereplőgárdájáról, Katnissként én Emily Browningot képzeltem el (ki mást, pff), de végül is Jennifer sem rossz csaj, ráadásul azt mondták, hogy jó színésznő, úgyhogy remélem, nem lesz gond. Josh miatt először rendesen ki voltam akadva, nem azért, mert nem csípem a srácot, sőt, ellenkezőleg, de valahogy nem tudtam Peetaként elképzelni… aztán megláttam a promo shootokat a filmből, Josht szőkeként, Peetaként, és meglágyult a szívem. Egyáltalán nem borzalmas, sőt. Liam… nos, erről inkább most nem mondanék semmit, csak annyit, hogy hál’ isten, Gale szerepét kapta. Viszont……………. STANLEY TUCCIIIIIIIIIIIIIII<3
És akkor mára azt hiszem ennyi voltam, megyek vissza olvasni a Csontvárost, mivel a Mortal Instruments a következő könyvsorozat, amit kinéztem magamnak. Muhahahahahahaha, kell nekem is egy Jace!


(tudom, semmi köze a TGH-hoz, de most ezt éreztem úgy, hogy ide kell raknom)

Hát helló! Elég régóta nem írtam már ide, részben kedvhiány, részben témahiány, részben nyaralás miatt. (Habár azt az egy hetet nevezhetnénk akár telelésnek is.) Erről kicsit bővebben: júli 23-án lementünk Balcsira egy hétre, abban a reményben, hogy na, akkor majd most fürdünk egy jót végre, nem csak a medencében, hanem a magyar tengerben is, juhuuu! Hát… a nagy frászt. Igazából be sem tettük a lábunkat a tóba. Azt hiszem, mindenki tudja, miért… ó, igen. A drágalátos időjárás. Pedig mennyire, de mennyire reménykedtünk abban, hogy majd jobbra fordul az idő! Igazából, múlt hét szerdán egész napos idő volt, meg is örültünk, hogy na, akkor az utolsó nap majd jót pancsolunk, de na hja, csütörtök reggel szakadó esőre ébredtünk. Úgyhogy a tervezett pénteki indulásnál egy nappal korábban hazamentünk. Végül is fürödtünk, mert Siófokon elmentünk valami Galerius fürdőbe, de kész röhej, hogy ott voltunk Balaton mellett, és még külön azért kellett fizetnünk, hogy fürödni tudjunk… ehh, na igen. Végül is mindegy, annyira én nem bánom, csak azt, hogy anya fölöslegesen költött el több tízezer forintot, egy ilyen satnya nyaralásra. Azért annak örülök, hogy kánikula már nem nagyon van, mert azt nagyon nem bírtam.
És ha már nyaralás, akkor el is érkeztünk a bejegyzés lényegéhez. Elárulom ennek a kis nyaralásnak a fénypontját: KERTMOZI. Bizony, bizony, mint a régi szép időkben, elmentünk kedden megnézni az Aranyhaj és a nagy gubancot. Azóta pedig elég sokat fangörlösködöm a mese miatt. Röviden a történet: gondolom, mindenki ismeri Rapunzel meséjét, akár így, akár úgy, de tényleg mindenki hallott már a több méter hosszú hajú lányról, aki egy toronyba zárva élte életét egészen kamaszkora végéig, vagy valahogy így. Aranyhajnak is hasonló a története, de persze kicsit más plottal. Az ország terhes királynéja súlyosan beteg lesz, mire a katonák parancsot kapnak, hogy keressék meg a különleges varázserővel bíró arany virágot az erdőben, amit azonban egy öreg boszorka rejt el mindig magának, és ő is használja, mint örök fiatalságának forrásaként. A virág ugyanis, ha énekelnek neki, megmutatja varázsát. Egy szerencsétlen ‘baleset’ következtében azonban a katonák mégis megtalálják a virágot, gyógyszert készítenek belőle, és a királyné meg is gyógyul tőle. Aztán megszületik Aranyhaj – akiről szintén kiderül, hogy a haja varázserővel bír, minek következtében a gonosz boszorka elrabolja a kislányt, és egy toronyba zárja, ahol egészen 18 éves koráig neveli. Innentől kezdődnek a bonyodalmak.
Személy szerint semmi elvárásom nem volt a mesével kapcsolatban, mert tudom, hogy az igazi, jó mesék ideje már lejárt, és csak … hogy mondjam, ‘mai gyerekek számára’ kompatibilis és gagyi, összecsapott meséket csinálnak. Az Aranyhaj azonban egyáltalán nem ilyen volt. Teljességgel elvarázsolt, annyira valódinak tűntek a karakterek, annyira hitelesnek. Marha jó poénokat is hallhattunk, természetesen a vicces részeket Max lovacskánk vitte a hátán, na meg Eugén/Flynn. A romantikus szál is nagyon jól fel volt építve, csodás dalokat is hallhattunk, sőt, a két főszereplő magyarhangja tökéletesen el lett találva! Rég láttam ilyen jó mesét (ha azt nem számítjuk bele, hogy havonat minimum egyszer megnézem a 2003-as Mackótestvért), és bár már kétszer láttam, még jó sokszor tervezem megnézni. (Ja, és legjobb barátnőmet, debby drágámat is rávettem, úgyhogy ha majd átjön, együtt megnézzük <3). Egy szó, mint száz, csodálatos mese, és nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki ha csak egy kicsit is, de még mindig gyereknek érzi magát, és szereti a meséket.
A videó, amit alább láthattok, egy fanvideó, és mind a videó, mind pedig a dal benne csodálatos, érdemes meghallgatni, mert a legújabbb kedvenc dalommá nőtte ki magát. cheers xoxo

Ma jelent meg a Paramore együttes ‘Monster’ című számához készült klip. A szám ha jól tudom, a Transformers 3 soundtrackje, ez pedig a második single arról a ST albumról. A dal már korábban kijött, és akkor is nagyon tetszett, de bevallom, nem tudtam, hogy kislemez, és klip is lesz belőle. (Ehhhhhh tudom, tudatlan vagyok) Mindenesetre örülök, hogy lett, mert jóra sikeredett, semmi extra, mégis nagyszerű, nagyon tetszik, amikor Hayley-ék a vízben/vízen lebegnek. Istenem, olyan szép ez a csaj! Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a szám hol hangzik fel a filmben, majd ha megnéztem, erre is fény derül… Ha pontoznom kéne, akkor a dal kapna egy 9-est, a klip pedig egy 7-est. De nem szoktam pontozni a klipeket, csak így az utóbbiaknál, úgyhogy nem tudom, most is miért tettem… Na mindegy. Elnézést amúgy, hogy nem jöttem Harry Potter élménybeszámolóval, de úgy gondoltam, mivel sokan nem látták még a filmet, nem akarok semmilyen poént lelőni, pedig a végét nagyon meg akartam volna szidni azzal a pálcás jelenettel… ehh, na mindegy. Majd talán egy-két hét múlva írok, ha lesz kedvem, meg energiám. Addig is itt a Monster klip, enjoy! (Valamiért nem engedte beágyazni x))

Itt vagyok ma is ám. Ki örül? *egy kéz sincs a levegőben* -sigh- Na mindegy. Talán sokatok a címből már kitalálta, hogy mit hoztam. Hm…? Két napja jelent meg Demi Lovato új száma, a ‘Skyscraper’, ami amolyan visszatérő szám. Mint tudjuk, Demi szanatóriumba vonult tavaly ősszel, és idén januárjában jött ki onnan. Akkoriban be is jelentette, hogy mostantól csak a zenei karrierjére fog koncentrálni. A klip pedig magyar idő szerint ma hajnalban jött ki, amiről ugyan már a teasernél gyanítani lehetett, hogy egyszerű lesz, ám én azért nem ennyire egyszerűt vártam. Persze, hát mit is vártunk egy ilyen dal klipjétől? Tele van elrejtett fájdalommal, Demi ugyanis arról énekel, hogy bármi rossz is történik veled, mindig tovább kell lépni, és nem szabad feladni. Demi pedig elég sok mindenen ment túl az utóbbi napokban, úgyhogy igenis illik neki a dal. A dalhoz meg végül is illik a nagyon egyszerű klip. Ami, talán épp ezért, annyira nem tetszik, nem fog díjakat bezsebelni különféle díjátadókon, de szerintem Deminek nem is ez volt a célja. A szám nagyon inspiráló, és tényleg érezni lehet, hogy Demi szívét-lelkét belerakta a dalba. Egyébként meg tényleg fülbemászó, és kellemes dal, visszatérve a szövegére pedig, tényleg inspiráló, és mély jelentést hordoz. Egyértelmű, hogy Demi a legmegfelelőbb dallal szeretne visszatérni/tér vissza, a klipről most inkább ne beszéljünk.

Hétfőn megjelent a Megasztár negyedik szériájában versenyzett Hien új klipje, ami a ‘Not Livin’ In Yesterday’ című számból készült. Emlékszem, hogy tavaly, amikor kijött a ‘Játék az egész’ c. videója, akkor azt gondoltam, ‘ez igen, végre egy világszínvonalú klip’. A szám is jó volt, de azért világszínvonalnak nem mondhatnánk, már csak azért sem, mert magyar. Most, ezzel a számmal és klippel is bebizonyította számomra, hogy lenne helye a nemzetközi pályán Hiennek. Kétségtelen, hogy tehetséges, és ha jól hallottam, akkor nemsokára külföldön is fel fog lépni, úgyhogy ez szerintem egy jó kezdet. Már az is jó volna, hogy ha Európában megismernék egy kicsit jobban.
A szám egyébként nem pörgős, hanem lassú, mégis fülbemászó, háttérzenének nagyon jó. Nézzük csak meg a szövegét, amit Johnny K. Palmer fordított angolra (az eredeti szöveg Hien műve) – amint az a címből is kiderül, a dal a múlt magunk mögött hagyásáról szól. ‘Nem élek a múltban’, hangzik magyarul a cím. Ez a szám nem kicsit illik is most Hienhez, elvégre tavaly nagyon sok botránya volt, legfőképpen a szüleivel kapcsolatban, ugye a gyermekcsempészet, stb. Gondolom ezért is lett a szöveg ilyen/ez, hogy megtudjuk, Hien maga mögött hagyta a múltat, és új lapot akar kezdeni. A klip egyszerű, mégis hangulatos, nagyon szépek a helyszínek szerintem, főleg, amikor a hegytetőn zongorázik és amikor a tóban fekszik. A haja… hát, nem a legjobb, de végül is nem annyira borzalmas, mint amilyennek mások mondják. Ha most pontoznom kéne, mind a szám, mind a klip érne egy nyolcast.

Szép estét! Nem terveztem, hogy írok ma, az okára ki is térek később, de aztán mégis muszáj volt firkantanom ide valami hülyeséget. Eléggé fel vagyok pörögve, tekintve, hogy négytől nyolcig aludtam szünet nélkül, ehh, igen. Nem nagyon vagyok álmos. Voltam ma mamánál, mert át kellett vinnem neki valami hangyairtót, és ha már így alakult, akkor vittem neki játékokat is, mert szegény már fél éve nem tud mit csinálni a gépen, csak énkicsitanyámozni, meg Farmerama-zni. Bár ahogy ismerem, mind a hat játékot ki fogja végezni két hét alatt… Na mindegy, megmondtam neki, hogy ha egy hónapon belül mindet végigviszi, többet nem hozok neki játékot. Remélem, megjegyzi ezt. Sok mindenről beszélgettünk egyébként… családi dolgok, és elég szar volt, de legalább megkönnyebbültem egy kicsit. Habár túl sokat bőgtem ma, de tényleg jólesett, és imádom, hogy mama mindig meghallgat és megért, habár csinálni nem nagyon tud semmit azon dolgok ellen, amik ellen kéne. Miután hazajöttem, kb. fél órával később sikerült olyannyira bevernem a kezemet az ablakba, hogy még most is egy hatalmas sötétkék dudor van a helyén, és igen, kurvára fáj. Mindig is tudtam, hogy béna vagyok, de hogy ennyire, az már aggaszt. És mindig én magam szívom meg… Ezért is feküdtem le aludni, mert jóformán semmit nem bírtam csinálni, annyira fájt, nemhogy még gépezni. Borogattam, meg minden, és most már jobb, habár valahányszor ránézek a kezemre, elborzadok… Ehh.
Ma amolyan Taylor Swift napot tartottam, mert van egy grafikás fórum, ahol vannak ilyen kihívások, és az egyiknek most pont Taylor volt a témája, úgyhogy csinálnom kellett 6 ikont róla, vagy a dalszövegeiről, 2 bannert róla és a dalszövegeiről, stb. stb. Úgyhogy végre rávettem magam arra is, hogy végighallgassam a Speak Now-t, habár még teljesen nem fejeztem be, de hát na. Nem valószínű, hogy erről az albumról fogok kritikát írni, mert elég régi, meg valahogy kedvem sincs hozzá. Aki szereti Taylor stílusát, az biztos, hogy imádni fogja az albumot – ahogy én is – aki meg nem, az valószínűleg nem, vagy talán csak egy-két számot. Holnap átjött volna Adri, de lemondta, mert a pesti vagy milyen barátnője csak holnap tud lejönni Harasztira, úgyhogy lepasszolt. Jött volna délelőtt, de akkor meg a szüleim nem engedik meg, so… Na mindegy. Pénteken megyek Pestre, végre tudok találkozni debbusommal. <3
Két napja egyébként megismerkedtem egy lánnyal PW-n, aki nagyon jófej, és vicces, rajta keresztül a tesóját és a pasiját is megismertem, akik szintén nagyon jófejek. Szegény lány ma kiöntötte egy kicsit a szívét, mert nemsokára születésnapja lesz, de a pasija Belgiumban van, ő pedig Romániában, így nem tudnak találkozni, a szülei meg elvileg szarnak a fejére. Mondta, hogy megy nemsokára ugye egyetemre, és fogalma sincs, milyen szakra. Nem érzi úgy, hogy bármiben is kiemelkedően jó lenne, csak a festésben, de abból meg nem tud megélni, ezért nem akarja azt csinálni. Próbáltam vigasztalni, de nem igazán tudok így több száz kilométer távlatból segíteni… meg amúgy se tudnék nagyon. Mesélte, hogy egyszer már az ereit is felvágta, annyira nem tudott mit kezdeni az életével, ezen én meg tökre kiakadtam, és szó szerint megparancsoltam neki, hogy ne merészeljen ilyet tenni többet, mert nincs annál rosszabb, mint ha valaki csak úgy eldobja magától az életét. Mondtam, hogy mindig van rosszabb, mint ami most van, és mindig jobb is lesz – idővel. Egyszer egy régebbi netes barátnőm, aki ugyan hisz istenben – én nem – azt mondta, hogy minden okkal történik, és az is okkal történt, hogy mi ketten összeismerkedtünk. Próbáltam ezt elmagyarázni neki, habár lehet hogy ez egy kissé képmutatás volt, mert én nem hiszem ebben. A lánnynal, aki ezt mondta, már nem is tartom a kapcsolatot… vajon miért? Mert isten így akarta? Na mindegy, ne térjünk át másra. Szegény lány egyébként nagyon szereti a barátját, és ez fordítva is igaz, nagyon sajnálom, hogy nem tudnak találkozni. Nagyon segítenék nekik, de nem tudok… remélem, megoldódik majd.
Na de ennyi voltam mára, még mielőtt megint elkezdene fájni a kezem, jó éjt mindenkinek.


Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.

Twitter frissítések